• Lakástextil
  • Karnisok
  • Kiegészítők
  • Függöny Center


TERMÉKKATEGÓRIÁK


Az adott helyiségben milyen funkciót töltsenek be az anyagok?

Csak azt szeretné, hogy fényáteresztő függöny legyen az ablakon, vagy sötétítő is? Ha van redőny, akár dekorációnak oldalsálat is választhat, amely remekül kiemeli, mintegy keretet ad az ablakának, így belépve a szobába, szemünk azonnal ráfókuszál.
Ahhoz, hogy ezen elgondolásokat megvalósíthassuk, a karnisnak egyeznie kell az elgondolásunkkal. Tehát,egy soros karnis akkor elegendő,ha csak fényáteresztő függönyt tesz fel és ezen elgondolását a későbbiekben sem szeretné módosítani. Ha már sötétítő vagy dekorációs oldalsál mellett dönt akkor a karnisnak két sorosnak kell lennie.

Meddig érjen a függöny?

Ennél a kérdésnél mi egy kicsit elfogultak vagyunk, hiszen nincs is szebb, mint egy álomszép földig érő függöny, ahol az anyag teljes valójában érvényesülni tud. De természetesen vannak olyan szempontok, amelyeket mindennapi életünk kényelméért fontolóra kell vennünk.
Például, konyhapultnál válasszunk olyan függönymagasságot, ami nem lóg rá a pultra, vagy két oldalra elköthető fazont. Sokak által kedvelt a vitrage függöny is, amely könnyedén, ma már fúrás nélkül öntapadó segítségével felhelyezhető az ablakra. Szintén divatos megoldás a rolók alkalmazása.
Befolyásoló tényező lehet még a fétés fajtája. Konvektoros fétés esetén, télen sajnos csak rövid függöny használható.

Milyen színek, milyen anyagok vannak jelen a helyiségben,milyen stílust,fazont szeretne?

A textilek kiválasztásakor több szempontot kell figyelembe vennünk. Többek között a helyiség tájolását, méretét, a helyiség funkcionalitását, a természetes és mesterséges fények arányát, az uralkodó színeket, a bútorzat stílusát. Ennek megfelelően, nem mindegy, hogy egyszíné vagy mintás textileket választunk.
A nagyléptéké minták uralják a teret, ezért nagy terekbe ajánljuk, mert rövidítik is a teret. Nagy mintákat ne használjunk kárpit anyagként kis bútorokra, székekre, mert összenyomják azt , s a minták is megtörnek. A nagy minták használatával bánjunk óvatosan, keressünk mellé olyan egyszíné vagy apró mintás textileket ,melyekkel az arányok megtarthatók.
Az apró mintás anyagokkal bátrabbak lehetünk, kedveltek, mivel jól párosíthatóak. Az arányok és a színek harmóniájára itt is ügyelnünk kell. Térnövelő hatású és észrevétlenül mozgatja a teret is. Nagy térben azonban nem tud érvényesülni, jelentéktelenné válik, ezért ilyen helyen ne alkalmazzuk.
A keresztbe csíkos anyagok szélesítik a teret, így ezáltal alacsonyabbnak is érezzük azt. A csíkok vastagságának kiválasztásakor vegyük figyelembe, hogy a széles csíkozású textilek szabdalják is a teret. Bánjuk velük óvatosan. A keresztbe csíkozott anyagok a keskeny szobákban jó térhatást alakítanak ki. Drapériaként csak indokolt esetben használjuk, esetleg karnistakaróként egyszíné anyag mellé.
A hosszanti csíkos anyag alacsony szobákban jól használható, mert nyújtja a teret. Lehetőség van a kiválasztott textíliákat megnézni a helyszínen is. Más fényviszonyok, más színek, más anyagok között másként viselkednek a textíliák.

Legyen-e drapéria?

Ez természetesen a helyi adottságoktól is függ,van e kellő távolság a karnis és az ablak között? A drapéria hatása akkor érvényesül, ha van hely rá,különben belelóg az ablak nyitásakor az ablakba és ez könnyen zavaróvá válhat. Van e hely rá hely a karnison?Ki legyen-e kötve a sötétítő vagy oldalsál?Szeretne-e díszitő elemeket alkalmazni?A paszományoknak fontos szerep jut a függönyözésben, hiszen függöny modelleleink általuk nyerik el végső formájukat. Funkciójuk szerint a díszítésben és a stílusteremtésben van szerepük.
Egy komplett paszománykollekció, bojtból, rojtból,bortniból ,kulcsbojtból és elkötő zsinórból áll.
A hagyományos klasszikus paszományokat a stílushoz illő színkombinációk jellemzik. Ašj színfoltja a paszományok termékpalettájának a gyöngyökből készült paszománycsaládok. A gyöngyök formája, színe, fénye új játékteret ad a tervezésben. A gyöngy a csepp, a kristályformák kombinációja, a klasszikus, a romantikus és modern enteriőrökbe is új csillogást varázsol. A legkülönbözőbb színekben tündökölnek e díszítő elemek, fényükkel izgalmas játékot varázsolva a térbe.